Hírek
2011. Július 14. 14:17, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress
Több sört fogyasztunk idén
A Napi Gazdaság azt írja, hogy az alacsony bázis miatt nem csökken tovább a sörfogyasztás, a jó idő pedig húzhatja az ásványvízfogyasztást.
Az első negyedéves gyenge adatok után most a gyártók egybehangzóan állítják, hogy 2011-ben megállhat a sörfogyasztás csökkenése. A Magyar Sörgyártók Szövetsége egyelőre nem hozta nyilvánosságra a tavalyi adatokat, ám a korábbi tájékoztatások szerint 2010-ben ismét 5−10 százalék közé esett a belföldi értékesítés. E szerint az egy főre jutó magyar fogyasztás 60 liter alatt van, öt évvel ezelőtt még több mint 70 liter volt.
Az első félévről egyelőre nem publikálnak számokat a gyártók, és jóslatokba se igen bocsátkoznak, ugyanis még nagyon a szezon elején tart a piac. A Borsodi ugyanakkor optimistán néz a jövőbe, a szezon számukra jól indult - mondta Sükösd Zsuzsa, a társaság jogi és vállalati kapcsolatok igazgatója. A 2008 óta tartó folyamatos csökkenés lassul, ám az első öt hónapban az előző év hasonló időszakához képest két százalékos a csökkenés. A hiper és szupermarketek forgalma erősödött, a kisboltoké viszont csökkent. Továbbra is igaz, hogy az olcsóbb sörök forgalma nő. Az idei szezont a radlerek, az ízesített sörök fogyasztásának erősítése viszi el. A Borsodi és a Heineken ebben a szegmensben látja a kitörési pontot, jóllehet e termékek összpiaci szerepe még nem túl jelentős, csupán néhány százalékos.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.