Hírek
2013. Január 12. 14:55, szombat |
Sport
Forrás: mno.hu | Hegyi Zoltán
Szalonzsidók
Úgy gondoltam, kivárom a fellebbezés eredményét. Aztán mégsem. Előmászott belőlem a futballállat.
Sajtófőnöke szerint Orbán Viktor azt mondta, inkább nem közli, mi a véleménye a FIFA döntéséről. Nekem már mindegy, mert legendává nemesült árokbetemető státusom ellenére engem is megtalált egyszer egy idióta az antiszemitázó stemplivel, amikor férfiatlan cselekedetnek neveztem palesztin csecsemők bombázását és fehérjehalmaznak azt, aki erre kiadta a parancsot.
Akkor most megismétlem. Aki gyereket öl, az egy sunyi kis köcsög. Még akkor is, ha felhatalmazták arra, hogy egy ilyen kijelentést a saját országának határain kívül is megtoroljon. Csak nem jön ide valami jó kis idegméreggel. Mert akkor soha nem lesz vége. Legyen mondjuk a Biblia az alap. Azt sokan ismerik. Félre. Itt is, ott is.
Hogy baj lesz, azt sejtettem, meg is írtam a Hegyibeszédben. Tehát nem fél évvel a történtek után. És megismétlem ezt is. Stadionba focit nézni megyünk, nem zsidózni. Tömegpöcsnek lenni nem nagy életpálya. De ha megtörtént, nem sunnyogjuk el a közvetítésben, mert ez lesz belőle.
De mi is lett belőle? Miközben annak ellenére, hogy az izraeli sportolók, válogatottak és klubcsapatok valamely különös kegy folytán Európához csatlakoztak, ezen a kontinensen is (saját) fegyveresek őrzik a szerencsétlenek minden lépését. Európa közben kvázi büntetlenül huhog, zsidózik, lendít és lenget. Kart, palesztin és iráni zászlókat. Az internet rohadásig tele van velük. Adjak tippeket? Forza Lazio! Az Ajax-ultrák horogkeresztjeivel mi lesz? Ja, az Hollandia, a tolerancia hazája, ahonnan mindig idejöhet egy tahó, fasiztázni egy jóízűt. A román „szurkolók” transzparenseinél pedig már kevesebbért is robbant ki háború. Ezek nem érték el a FIFA-funkcik ingerküszöbét. Na de az lett belőle, hogy egyelőre úgy néz ki, zárt kapuk előtt rendezik meg a Puskásban a magyar–románt márciusban. És most hagyjuk is egy pillanatra a sportot, hogy huszonvalahány év után, talán most, talán ezek a srácok, és végre nem nekem lenne igazam. Mert ez már nem sport.
Hogy a klasszikusokat idézzük (egy olyan szurkolót, aki évtizedekig kitartott legkedvesebb klubja és a válogatott mellett, akkor is, amikor mindkettő szinte vállalhatatlan volt), merő lustaságból idemásolom Szerető Szabolcs vezércikkének egy gondolatát : Ez már vegytisztán a politika világa, a futball csak apropó.
Ez van. Magyarországot két és fél éve cseszteti Brüsszel, Washington, az IMF meg egy rahedli gittegylet. Oszt’ mégis itt vagyunk, unortodoxon, a seggünk a gatyánkból változatlanul kint, mezünk betűrve nincsen, de legalább a lelkünk és a szemünk nincs kilőve. Na, ez nem tetszett. Akkor rúgjunk beléjük másként, nyújtott, páros lábbal, messziről, hátulról. Ráadásul a focista srác éppen a Messi gyönyörű, maradonás pöttyös zakóját nézi, mire hazaér, már várja a hír.
A fél évvel ezelőtti ominózus meccs ellenőre nem jelentett. Pedig ha megteszi, letudhattuk volna a kirívó büntetést a minősíthetetlen magyar–norvégon. Aminek éppen eggyel több értelme volt, mint a magyar–izraelinek, már úgy sportszakmai szempontból. Most jelentett a kibucokban is antiszemitákat szimatoló Simon Wiesenthal Központ és valami bécsi szervezet. Előbbiek reménytelenek, de az utóbbiakkal leülnék egy pohár borra a Naschmarkton, és kérdezősködnék barátilag. 1. Tényleg ti, innen? Miközben mi beledöglünk abba, amit ti is velünk, történelmileg, hogy egy Grósz Károly-i gondolattal éljek? 2. Tényleg ti, innen, az anschluss fogadtatása és Haider népszerűsége után? 3. És honnan az infók feszt? 4. Fizetek. Alles.
Ha minden így marad, lesz szurkolás a stadion környékén, az utcán. És lesz olyan mocskos zsidózással elegy rómány cigányozás, amilyet még nem látott a világ. Csak a CNN-en, öt percre rá. És az is pompás ötlet, hogy MINDENKI Bukarestbe, tehát max háromezren. Ahol szeretettel várja a delegációt mintegy negyvenezer rutinos Zsil-völgyi bányász. Mínusz CNN.
Ez eddig egy közepes provokáció. Nem különösebben tehetséges, de arra például alkalmas, hogy elintézze mindazt, amiért a focista srác és Basescu elég sokat melóztak. Közben a hosszú kések éjszakáin új erőre kapott a bayerzsoltozás. Szánalmas.
A szerző korábbi blogbejegyzéseit itt olvashatja.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.