Hírek
2022. Március 22. 12:01, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Novák Katalin: már 750 millió forintot gyűjtöttek a magyar emberek az ukrajnai menekülteknek
Jó kezekben van és eljut a rászorulókhoz az a 750 millió forint, amit eddig a magyar emberek gyűjtöttek az ukrajnai menekültek megsegítésére
- jelentette ki a magyar-ukrán határon tett látogatása alkalmával a közmédiának Novák Katalin kedden.
"Mondhatom azt, hogy a segítség megérkezik, a segítség jó helyre érkezik, hiszen az a több mint 750 millió forint, amit a magyar emberek felajánlottak, a legjobb kezekben van, és eljut azokhoz, akiknek erre most igazán szükségük van" - fogalmazott a megválasztott köztársasági elnök, aki köszönetet mondott a magyar embereknek és a karitatív szervezeteknek, egyházaknak a menekültek megsegítésért.
Novák Katalin találkozott a határ mentén működő Karitatív Tanácsban résztvevő karitatív szervezetek vezetőivel. Hangsúlyozta: az ország vezetőinek az a dolga, hogy személyesen is tájékozódjanak arról, hogy miben tudnak segíteni ott, ahol baj van, és most a határ mentén alakult ki nehéz helyzet.
Személyesen azt tapasztalja - folytatta -, hogy egész Magyarország megmozdult, és mindenki segíteni szeretne. Ugyanis, a szomszédunkban egy olyan háború dúl, ami magyarokat is érint, hiszen Kárpátalján magyar emberek élnek.
"Jó látni, hogy egy olyan összefogás van, amire Magyarországon nagyon régen nem volt példa. Az emberek keresik azt, hogy hol tudnának segíteni, és jó látni, hogy itt helyben mindenki teszi a dolgát" - fűzte hozzá.
Beszámolt arról: a megbeszélésen, amelyen részt vett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára is, köszönetet mondott azoknak a papoknak, lelkipásztoroknak, plébánosoknak, parókusoknak, akik helyben a közösségeken keresztül igyekeznek vigasztalást, segítséget nyújtani, és nemcsak a "kötelezőt" teszik, hanem igyekeznek mindenben megadni a szükséges segítséget.
Ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy mára sikerült olyan mértékű koordinációt kialakítani a segélyszervezetek között, amelynek nyomán enyhült az a kezdeti teher, ami a háború kirobbanása után a helyi papokra, lelkipásztorokra hárult.
"Most már nagyon jól működik az együttműködés. És azt látom, hogy a kormányhivatal, az önkormányzatok helyi vezetői milyen jelentős mértékben kiveszik a részüket a segítségnyújtásból" - mondta a megválasztott köztársasági elnök.
Novák Katalin keddi Facebook-bejegyzésében úgy fogalmaz: "azért jöttem a határhoz, hogy mindannyiunk nevében köszönetet mondjak azoknak, akik az első perctől helytállnak. (...) Példátlan az az alázat és összefogás, amely itt megnyilvánul."
A megválasztott köztársasági elnök kedden folytatja látogatását az ukrán határ mentén.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.
2024. December 21. 08:52, szombat | Belföld
Szijjártó Péter szerint általános érzés a rettegés az európai adventi vásárokban
Elképesztő és elfogadhatatlan is, hogy ma Európában már általános érzés lett a rettegés a karácsonyi vásárokba látogatók körében - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
2024. December 20. 07:53, péntek | Belföld
OGY - A jövő évi költségvetésről dönt a parlament
Magyarország 2025-ös központi költségvetéséről dönt az Országgyűlés pénteken, idei ülésezésének várhatóan utolsó napján.