Hírek
2021. Szeptember 06. 18:04, hétfő |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu
Megverte ismerősét, majd kirabolta
A gyanúsított bántalmazta ismerősét és elvette az értékeit. A Tatai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát az elkövetővel szemben.
A sértett 2021. június 7-én délután hazafelé tartott Tatán, amikor egy ismerőse leszólította. Egy korábbi 1470 forintos tartozást kért számon, de ezt a sértett - mivel nem tartozott - elutasította. D. Béla nekiesett a 62 éves férfinak, akit ütni kezdett. A földre kerülő ismerősének a táskáját felvette, majd annak tartalmát átkutatta. A sértett követte a támadóját, aki ököllel ismét többször megütötte. A földön fekvő áldozatát ekkor is tovább ütötte, a nyaka köré a szerzett táska szíját tekerte és szorítani kezdte. A bántalmazott elájult, mire magához tért a támadója a telefonjával és pár ezer forinttal távozott. Az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a sértett arccsontja és a bordája is eltört – részletezte az ügyet a rendőrség.
A feljelentést követően a nyomozók elrendelték a bűncselekmény elkövetőjének körözését. D. Bélát június 11-én a rendőrök elfogták, őt a Tatai Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, ellene rablás és súlyos testi sértés bűntett elkövetése miatt indítottak büntetőeljárást. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére a Tatai Járási Ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit a Tatai Járásbíróság 2021. június 14-én elrendelt. A Tatai Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és a keletkezett iratokat megküldte a Tatai Járási Ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 15. 09:15, vasárnap | Kék hírek
Szijjártó Péter: megfenyegették a párizsi magyar nagykövetséget
Párizsi nagykövetségünket ezekben percekben kutatják át a francia hatóságok két bombakereső kutya bevonásával, miután életveszélyes fenyegetést kaptak a képviseleten dolgozó kollégáink egy email formájában
2024. December 14. 08:21, szombat | Kék hírek
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta az ügyészség
A Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség pénteken - tudatták közleményben az MTI-vel.
2024. December 11. 07:42, szerda | Kék hírek
Beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető
Részletes beismerő vallomást tett Till Tamás gyilkosa, de nem büntethető, mivel a huszonnégy éve elkövetett bűncselekmény idején még fiatalkorú volt, így a büntethetősége tizenöt év után elévült