Hírek
2018. Október 09. 19:03, kedd |
Külföld
Forrás: Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti - illusztráció: pixabay
Lokalizálták a tűzfészkeket a felrobbant ukrajnai lőszerraktárban
Lokalizálták a tűzfészkeket abban a nagy észak-ukrajnai lőszerraktárban, amely az után gyulladt ki, hogy kedd hajnalban lőszerek robbantak fel benne
- közölte Olekszij Csernobaj, a védelmi minisztérium sajtóosztályának vezetője. A szóvivő elmondása szerint a detonációk intenzitása is jelentősen alábbhagyott a Csernyihiv megyei Icsnya településnél lévő raktártelepen, főként kis kaliberű, kézi lőfegyverekbe való lőszerek robbanását észlelik. A raktár körüli füst is kezd oszladozni, ami lehetővé tette a katasztrófa sújtotta területen a tűzfészkek légi felderítését drónokkal.
A katasztrófavédelmi szolgálat közlése szerint a tűzoltásban 511-en vesznek részt. A detonációk miatt viszont egyelőre leginkább csak páncélozott járművekkel tudják oltani a lángokat. Az oltásban részt vesz három BPM-54 típusú tűzoltó harckocsi is.
Rogyion Timosenko helyettes vezérkari főnök korábban újságíróknak azt mondta, hogy - noha a füst miatt nehéz felmérni - a raktártelepnek legfeljebb csak a tíz százaléka gyulladt ki. Cáfolta azt, hogy 88 ezer darab lőszer lett volna a raktárban. Szavai szerint másfél-kétszer kevesebb, de hadititokra hivatkozva nem árulta el, hogy pontosan mennyi. Azt is cáfolta, hogy nagy kaliberű, nehéztüzérségi lövedékek, rakéták lettek volna a raktárban. Állítása szerint zömében kézi fegyverekhez való lőszerek maradtak ott, a nagy kaliberű lövedékeket ugyanis korábban más helyre, biztonságosabb raktárakba szállították át.
Személyi sérülésekről továbbra sem érkezett hír. Icsnya városában négy tüzet oltottak el, amit becsapódott lövedékek okoztak.
A környék hat településén katonai rendfenntartók járőröznek, hogy megelőzzék a fosztogatásokat, felderítsék a becsapódott lövedékeket, repeszeket, valamint felvilágosítást nyújtsanak a még ott maradt helybelieknek. A lakosság evakuálása folyamatosan zajlik, eddig több mint 12 ezer embert szállítottak buszokkal biztonságos helyre.
Az Ukrtranszhaz ukrán állami gázszállító vállalat közölte, hogy nincs veszélyben az Európába irányuló gázszállítás, mert nincs a kigyulladt lőszerraktár közelében tranzitvezeték.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.