Hírek
2023. Július 05. 14:52, szerda |
Sport
Forrás: mti
Kékszalag - Vihar várható a csütörtöki rajtra
Vihar várható az 55. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj csütörtöki indulására, a rendezőség délután dönt arról, hogy elhalasztják-e a reggel 9 órás rajtot - mondta a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára.
Holczhauser András jelezte: a rendezőség szerda délután az időjárási körülményeket mérlegelve közleményben tájékoztat majd a rajtról.
A főtitkár közölte: a tervezett rajt idén is csütörtökön 9 órakor lesz a balatonfüredi móló elől, ahonnan az indulóknak 48 óra alatt kell teljesíteniük a tó körüli 155 kilométeres távot. Az idei Kékszalagra körülbelül 600 nevezést várnak - tette hozzá.
Hári Lenke (Fidesz-KDNP), Balatonfüred alpolgármestere hangsúlyozta: a Kékszalag a vitorlázás, a sport, a Balaton és Balatonfüred ünnepe, a verseny neve mára már összeforrt a tóparti várossal.
Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója felidézte: húsz éve kezdték el támogatni a vitorlássportot, és már öt éve névadó szponzorai a Kékszalagnak.
Rózsai Rezső, a KPMG vezérigazgatója azt kérte a versenyzőktől, hogy a várhatóan erősebb szélben kiemelten figyeljenek egymásra, és nevezzék a cég által alapított fair play-díjra azokat az eseményeket, amelyeket méltónak tartanak az elismerésre.
A sajtótájékoztatón Józsa Márton, a rekorder Raiffeisen Fifty-Fifty kormányosa elárulta, hogy júniusban kaptak új árbocokat, de többszöri próba után két héttel a verseny előtt mégis visszatértek a korábbiakhoz. Azonban régóta együtt van a csapat, ismerik már a hajót, ezért bizakodó - tette hozzá.
Kalocsai Zsolt, a kétszeres győztes RSM csapatfőnöke azt emelte ki, hogy új árbocot fejlesztettek, és több más újítást is elvégeztek a hajón.
"A csapat együtt van, és az eddigi versenyek is jól sikerültek" - nyilatkozta.
A Magyar Vitorlás Szövetség, a Magyar Telekommal és a Samsunggal kötött együttműködésben folyamatos élő egyenes adást sugároz a balatonfüredi Nagymólón kialakított stúdióból csütörtök reggel nyolc órai kezdettel, egészen a szombat esti díjkiosztó végéig.
Fegyver Csaba, a telekommunikációs cég szenior kommunikációs vezetőjének tájékoztatása szerint a Balatonról - amelynek teljes területét lefedi 5G hálózatuk - öt különböző motorcsónakról streamelik majd az idei Kékszalagot.
A versenyt idén is kísérőprogramok színesítik. A múlt szombaton megrendezett Fehér Szalagot - ahol a versenyzőknek a tó keleti medencéjét kellett megkerülni - az RSM katamarán nyerte, vasárnap pedig a Kékpántlikán az utánpótlás korosztály mérte össze tudását.
A Balatonfüredi mólón a teljes vitorlásszezonban látható lesz a Balaton múltját bemutató Privát Balaton fotókiállítás, amely a vitorlás szövetség, a Lipták Gábor Könyvtár és Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program összefogásával jött létre. A tárlaton a vitorlázó közösség által összegyűjtött emlékeket lehet majd megtekinteni.
Zakariás Fruzsina, az Audi márkaigazgatója felhívta a figyelmet arra, hogy idén is megrendezik az Audi Speed Challenge versenyt a Kékszalag második napján, amelyen a balatonfüredi móló előtt a leggyorsabb katamaránok mérik össze tudásukat.
A Kékszalag Európa leghosszabb tókerülő vitorlásversenye, amelyet először 1934-ben rendeztek meg.
A hajósokra a 48 órás szintidő alatt légvonalban 155 kilométeres út vár, a balatonfüredi rajt után Balatonkenese, Siófok és a tihanyi szoros érintésével haladnak, és Keszthelynél fordulva térnek vissza Balatonfüredre.
Tavaly a versenyre nevezett 516 hajóból 456 teljesítette a nagydíjat, amelyet - saját 2014-es rekordját megdöntve - 7 óra 13 perc 21 másodperces idővel a Józsa Márton vezette Raiffeisen Fifty-Fifty nyert meg.
A legtöbbször, tizenháromszor Litkey Farkas nyerte meg Kékszalagot.
Fotó: mti
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 20. 07:48, péntek | Sport
Klujber Katrin és Imre Bence az év kézilabdázója a magyar szövetségnél
2024. December 19. 08:13, csütörtök | Sport
Ádám Martin visszatért Paksra
A magyar válogatott Ádám Martin két és fél év után visszatért a Paks labdarúgócsapatához.
2024. December 18. 08:05, szerda | Sport
FIFA-gála - Vinícius Júnior az év játékosa, Garnachoé a Puskás-díj
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél (FIFA) Vinícius Júnior, a Real Madrid brazil támadója nyerte el az év játékosa címet, amelyet kedd este a dohai díjátadó gálán adtak át.
2024. December 17. 08:32, kedd | Sport
M4 Sport-Az Év sportolója gála 2024 - Kihirdették a tízes listákat
Hétfőn (ma) megkezdődött az internetes szavazás 2024 legjobb sportolóira - a Magyar Sportújságírók Szövetségének (MSÚSZ) tagjai 67. alkalommal voksolhatnak.