Hírek
2012. Március 26. 14:09, hétfő |
Belföld
Forrás: mno.hu / MTI
Folyamatosan fejleszt a cég
A gyulai székhelyű Körös–Maros Biofarm Szarvasmarha-tenyésztő Kft. nyerte el idén a Budapest Bank Partner-díját – közölte a pénzintézet.
A Budapest Bank 2011-ben – az immár harmadik alkalommal – meghirdetett Partner-díj pályázatában arra kérte a vállalkozásokat, hogy mutassák be, milyen eredményes együttműködést alakítottak ki más helyi és regionális vállalatokkal vagy intézményekkel. A pályázatokból kitűnt, hogy az elmúlt években a cégek számos intézkedést hoztak a partnerség jegyében: összefogtak más vállalkozásokkal, hogy együtt új piacokat szerezzenek, személyes kapcsolattartás révén ismerték meg a vevők igényeit, a beszállítóikkal hosszú távú keretszerződéseket kötöttek – olvasható a közleményben.
A bank vezetőiből és külső szakértőkből álló zsűri döntése, illetve a bank honlapján leadott szavazatok alapján idén a gyulai székhelyű Körös–Maros Biofarm Szarvasmarha-tenyésztő Kft. nyerte el az első helyezést. A zsűri elsősorban azt díjazta, hogy a vállalkozás a magyarországi egyetemek és kutatóközpontok szakmai vezetésével számos kutatás-fejlesztési programban vesz részt, ezzel termékskálája bővítése mellett az ökológiai gazdálkodás népszerűsítéséhez is hozzájárul.
A győztes kft. 65 munkavállalót foglalkoztat, nettó árbevétele 2011-ben 784,29 millió forint volt, amelyből az exportbevétel több mint 353 millió forintot tett ki – közölte a cég. A kft. számos európai uniós projektet hajtott végre 2003 és 2011 között. Napjainkban szarvasmarhatelepeik korszerűsítését végzik, mintegy 1,2 milliárd forintos beruházási költséggel.
A Budapest Bank pályázatán második lett a fémmegmunkálással foglalkozó téti Sokoró Kft., amely környékének legnagyobb munkáltatójaként 50 környező településről mintegy 580 dolgozót foglakoztat. A bronzérmes a budapesti mérőműszergyártó Nivelco Kft. lett; a cég korrekt üzletpolitikája révén hosszú évek óta ugyanazokkal a megbízható szállítókkal dolgozik együtt.
MTI / mno
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.