Hírek
2023. Március 10. 12:26, péntek |
Külföld
Forrás: mti
Ferenc pápa: akkor fogok lemondani, ha már nem tudok tisztán látni
Ismét lehetséges lemondásáról beszélt Ferenc pápa egy interjúban, melyből a La Repubblica című olasz napilap közölt részleteket pénteken.
Ha a testi vagy lelki fáradtság miatt már nem látok tisztán, nem tudok dönteni, le fogok mondani, remélem, a bíborosok is időben figyelmeztetnek - mondta az egyházfő.
Ferenc pápa nyíltan beszélt lemondása lehetőségéről, hangoztatva, hogy az abban az esetben következhetne be, ha "túl fáradt lesz, elveszíti tisztán látását".
Hangsúlyozta, néhány bölcs bíborost már megkért arra, figyelmeztessék őt időben, ha a fáradtság miatt már nem képes világosan értékelni a helyzeteket.
"Idős vagyok, gyengült a fizikai erőm, a térdemmel kapcsolatos egészségi problémákat megalázónak éreztem, bár jól gyógyulok" - mondta a 86 éves pápa. Hozzátette, amikor kerekesszékbe kényszerült, "kicsit szégyellte magát".
A 2013. március 13-án megválasztott Ferenc pápa az RSI olasz nyelvű svájci televíziócsatornának nyilatkozott vatikáni szolgálata tíz évéről. A teljes interjút vasárnap sugározzák.
Ferenc pápa úgy vélte, harmadik világháború zajlik, és annak fő csatatere jelenleg Ukrajna. Kifejtette, világháborúról van szó, mivel az összes nagyhatalom részt vesz benne: "ott, távol mindenkitől (..) régi és új fegyverek kipróbálása zajlik".
Vlagyimir Putyin orosz elnök "tudja, hogy rendelkezésre állok, tudja, hogy szeretnék vele találkozni" - jelentette ki Ferenc pápa, aki az ukrajnai háború kirobbanása óta közvetítő szerepre törekszik, és többször hangoztatta, hogy kész elutazni Kijevbe és Moszkvába is. A katolikus egyházfő azt mondta, a háttérben "birodalmi érdekek húzódnak, és nem csak oroszok, hanem más nagyhatalmaké is".
Ferenc pápa az interjúban az utóbbi tíz esztendő számos történését felidézte attól a döntésétől kezdve, hogy megválasztása után - elődeivel ellentétben - nem a pápai lakosztályba költözött be, hanem a sokkal kisebb Szent Márta-házat választotta lakhelyeként. Elmondta, hogy továbbra is az hiányzik neki legjobban, hogy szabadon sétáljon az utcán, metrón, buszon utazzon, az emberek között legyen, amiként ezt megválasztása előtt tehette Buenos Aires érsekeként.
Azzal kapcsolatban, hogy első nem európai, hanem feltörekvő országból származó pápaként kezdettől fogva a világ és a társadalom perifériáján élőket helyezte előtérbe, az egyházfő az argentin filozófust, Amelia Podettit idézte, miszerint a valóságot jobban lehet látni a külső részről mint középről, a távolság segít megérteni az egyetemességet akár a politikában, mint a társadalomban vagy a filozófiában. Megjegyezte, az egyház nem csak a szegényeket fogadja be: "az egyház nem csak egyesek otthona, az egyház nem szelektív".
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:49, vasárnap | Külföld
Saját vadászgépét lőtte le Jemen partjainál az Egyesült Államok
Jemen partjainál végrehajtott bevetése során az amerikai hadsereg véletlenül lelőtte egyik saját vadászgépét a Vörös-tenger felett – közölte helyi idő szerint szombat este az amerikai központi parancsnokság, a CENTCOM.
2024. December 22. 08:48, vasárnap | Külföld
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
A Panama-csatorna visszavételével fenyegette meg Panamát Donald Trump megválasztott amerikai elnök a szerinte túl magas használati díjak miatt a Truth Social közösségi platformon közzétett üzenetében.
2024. December 22. 08:45, vasárnap | Külföld
Kilencéves gyermek is van a magdeburgi gázolás áldozatai között
Egy kilencéves gyermek is van a péntek esti magdeburgi tömeges gázolás halálos áldozatai között – közölték német ügyészek egy szombat délutáni sajtótájékoztatón.
2024. December 21. 08:59, szombat | Külföld
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban
Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.