Hírek
2016. Január 16. 04:00, szombat |
Belföld
Forrás: mti
Csok - Jelentősen nőtt az érdeklődők száma a bankoknál, főleg új lakásra vennék fel a hitelt
Jelentősen nőtt az érdeklődők száma az új családi otthonteremtési kedvezmény kapcsán (csok) a bankoknál, a legtöbben új lakásra vennék fel a hitelt és rendelkeznek már a legmagasabb támogatás feltételéhez három gyerekkel
- számoltak be az MTI által megkeresett bankok. Az MKB Bank január 11-től fogadja a kérelmeket, az érdeklődés napról napra nő a bank válasza szerint. A tájékoztatásban idézik Bartha Ákost, a lakossági terület ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: a január 4-e óta eltelt csaknem két hétben 1400 érdeklődő ügyfél kereste fel személyesen a fiókokat, a telefonos ügyfélszolgálathoz befutó hívások száma 25 százalékkal emelkedett, gyakorlatilag kizárólag a csok-kal kapcsolatos érdeklődés hatására. Az érdeklődők főbb ismérvei, hogy a lakásépítéshez vagy vásárláshoz szükséges önerőt szeretnék minimalizálni, valamint meglehetősen nagy számban szándékoznak tetőtér-beépítésre igénybe venni a kedvezményeket - számolt be a bank.
Az MKB ügyvezető igazgatója többmilliárd forintos hitelállományra számít 2016-ban, az igénybevételi ütem várakozása szerint az év második felében gyorsul fel.
A Takarékbank is fokozott érdeklődésről számolt be, tapasztalataik szerint a kisebb városokban, falvakban jellemzően a szerényebb jövedelmű gyermekes családok, nagyobb városokban pedig inkább a jobb módú családok, fiatal értelmiségiek érdeklődnek elsősorban. A szövetkezeti hitelintézeteknél már benyújtható a csok iránti igénylés, amennyiben az ügyfél rendelkezik a jogszabály által előírt dokumentumokkal - írják.
A takarékszövetkezeti szektor központi bankjának várakozásai szerint a teljes hitelintézeti szektorban akár 30-40 százalékkal is nőhet az új lakossági jelzáloghitel-kihelyezések száma, amelyben egyebek mellett szerepet játszik a csok új feltételrendszere és a támogatáshoz kapcsolódó kedvező kamatozású hitelkonstrukció hatása is.
Jelentősen javítja az ügyfelek hitelképességét, hogy a takarékoknál a csok önmagában és hitellel együtt is igényelhető lesz, ez utóbbi esetben a szövetkezeti hitelintézetek teljes egészében önerőként számítják be a csok-ot a lakáscél megvalósításához szükséges források vizsgálatakor - írják.
A takarékbank tapasztalatai szerint az eddigi csok-igénylések mintegy harmadához kapcsolódik új lakáshitel igénylés is.
Az UniCredit Banknál még nem elérhető a csok és a támogatott hitel, azonban a bank arról tájékoztatott, hogy már december 31-én is tapasztalt érdeklődést a lehetőség iránt. A pénzintézet fokozott hitelfelvétel-növekedésre számít, figyelembe véve, hogy a tavaly bevezetett csok esetében már a hatályba lépést követő első hónapban, azaz 2015 júliusában is az előzetesen vártat jelentősen meghaladó számú támogatási kérelem érkezett.
Hozzátették: korlátokat szab az érdemi növekedésnek, hogy az értékesítés céljára épülő új lakások száma - a statisztikák tanúsága szerint - jelenleg még meglehetősen kevés.
A CIB Bank is dolgozik a csok és a 3 százalékos kamattámogatott hitel mielőbbi bevezetésén. A hónap eleje óta eltelt időben a bank azt tapasztalta, hogy a csok iránt érdeklődő ügyfelek nagyobb része tervezi új lakás vásárlását, építését, mint használt ingatlan vásárlását. A kamattámogatott hitel lehetősége iránt egyelőre elenyésző érdeklődést lát a CIB.
A Raiffeisen Banknál egyelőre nem elérhető a csok, a pénzintézet vizsgálja a bevezetés lehetőségét, ami válaszuk szerint középtávon várható.
Ezek érdekelhetnek még
2024. December 22. 08:51, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor szerint Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
2024. December 22. 08:47, vasárnap | Belföld
A TEK egységei jelen vannak a karácsonyi vásárokban
A Terrorelhárítási Központ (TEK) egységei jelen vannak a vidéki és a fővárosi karácsonyi vásárokon, így a Szent István-bazilika és a Vörösmarty tér környékén is - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.
2024. December 21. 09:04, szombat | Belföld
637 200 forint volt a bruttó átlagbér októberben
Októberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 637 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 438 900 forint volt.
2024. December 21. 09:02, szombat | Belföld
Orbán Viktor üdvözölte Románia schengeni csatlakozását
Mi, magyarok már régóta abban voltunk érdekeltek, hogy Románia velünk a schengeni övezetben legyen és velünk együtt élvezze annak az előnyeit.