Hírek
2024. Szeptember 10. 07:41, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
Az Imagine Dragons jövő júniusban a Puskás Arénában lép fel
Első európai stadionturnéja keretében jövőre Magyarországon is fellép az Imagine Dragons. A világhírű amerikai pop-rock csapat 2025. június 14-én a Puskás Arénában ad koncertet.
A Grammy-díjas, többszörös platinalemezes zenekar Loom című világkörüli turnéjának európai szakasza tizenhat országot érint. Jövő májusban Zürich-ben indul és júliusban Londonban fejeződik be - közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.
A Las Vegas-i csapat első teljes stadionturnéja mások mellett Észtországba, Csehországba, Olaszországba, Spanyolországba, Franciaországba, valamint Hollandiába is eljut. Az Imagine Dragons 2025. június 14-i koncertje a Puskás Arénában az ötödik magyarországi fellépése lesz az együttesnek: 2014-ben és 2023-ban a Sziget fesztiválon, 2016-ban a Budapest Sportarénában, 2017-ben pedig a VOLT Fesztiválon játszottak.
Az Imagine Dragons idén nyár elején jelentette meg hatodik stúdióalbumát, a Lomm-ot. A csapat régi munkatársaival készítette az anyagot, köztük a svéd slágergyárosokkal, Mattmannal és Robinnal. A lemez hangzásában egyaránt megtalálható a zenekarra jellemző megszólalás, de modern megközelítések is.
Az együttes idén július végén kezdte el turnéja amerikai állomásait. A harmincöt koncertből álló egyesült államokbeli menetelés utolsó négy állomása október 22-től 27-ig Los Angelesben, Hollywoodban lesz. Ezt követi az ázsiai rész novemberben és decemberben Malajziában, Thaiföldön, Szingapúrban, Tajvanon, Hongkongban és Japánban.
A 2008-ban alakult, jelenleg trióként (Dan Reynolds – ének, gitár, billentyűs és ütőhangszerek; Wayne Sermon – gitár, vokál, mandolin, szintetizátorok, hegedű; Ben McKee – basszusgitár, billentyűs hangszerek, vokál) működő Imagine Dragons albumaiból eddig 74 millió kelt el világszerte, a csapat több mint 160 milliárd lejátszást tudhat magáénak. Négy kislemezük - Radioactive, Believer, Thunder, Demons - több mint tízszeres platina eladást produkált.
2009-es felbukkanásuk óta öt egymást követő Top 10-es debütálást értek el a Billboard albumlistán a Night Visionsszel (2012) a Smoke + Mirrorsszal (2015), az Evolve-val (2017), az Originsszal (2018), valamint a Mercury - Act 1-nal (2021). Utóbbi második része, a 2022-ben kiadott Mercury - Act 2 producere a világhírű Rick Rubin volt.
A Mercury Act 2-n szereplő Bones a rádiós listák első helyére került, a J.I.D rapperrel közös Enemy világszerte több milliárd letöltést gyűjtött be. Bad Liar című daluk a tizedik a sorban, amelyik meghaladta az egymilliárd streamelést, miközben Thunder és Believer című slágereikhez készült klipek kétmilliárdos YouTube-megtekintést értek el, a Radioactive és a Demons több mint egymilliárdos száma után.
Kendrick Lamartól, Lil Wayne-től, Wiz Khalifától Avicii-ig és Hans Zimmer filmzeneszerzőig számos világsztárral dolgoztak együtt, jótékonysági tevékenységük keretében milliókat gyűjtöttek a gyermekrák elleni szervezet, a Tyler Robinson Foundation, valamint a frontember, Dan Reynolds Loveloud Alapítványa számára.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Január 09. 07:31, csütörtök | Életmód
A memóriazavarok kezeléséhez vihet közelebb magyar és amerikai kutatók felfedezése
Az emberi hajszálnál százszor vékonyabb struktúrákban sikerült megfigyelni az emlékek megszületését egy magyar kutatók által fejlesztett speciális mikroszkóp segítségével.
2025. Január 09. 07:31, csütörtök | Életmód
MOHU: már több mint egymilliárd palackot váltottak vissza Magyarországon
2025. Január 08. 08:01, szerda | Életmód
Szumátrai tigrisek születtek a Nyíregyházi Állatparkban
2025. Január 07. 08:13, kedd | Életmód
EM: hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon
Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának hétfői bejegyzésében.